Emmanuel Macron: Franciaország nem lankad a terrorizmus elleni harcban
Erről is beszélt egy interjúban a francia elnök, utalva a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadásra.
Hazara szénbányászokkal végeztek ismeretlen fegyveresek Pakisztánban.
Legalább tizenegy hazara szénbányászt gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek Pakisztán délnyugati részén – mondták el helyi tisztségviselők vasárnap.
A síita kisebbség tagjai közé tartozó munkásokra az Afganisztánnal és Iránnal határos Beludzsisztán tartományban található Mas szénmezőn támadtak rá. A terület Kvetta tartományi székhelytől mintegy 48 kilométerre keletre található.
Moazzam Ali Dzsatoi, egy helyi félkatonai szervezet tisztségviselője elmondta, hogy a fegyveresek a közeli hegyekbe hurcolták a szénbányászokat, ahol agyonlőtték őket. Hatan a helyszínen életüket vesztették, további öt ember pedig kórházba szállítás közben halt meg. A támadók csak a síita kisebbséghez tartozó munkásokkal végeztek, a többieket nem bántották. A tettesek után hajtóvadászat indult.
Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de a Laskar-e-Dzsangvi nevű betiltott, szélsőséges szunnita szervezet többször vette célba a beludzsisztáni hazarákat a múltban. Mások szerint a síitákat eretneknek tartó Iszlám Állam dzsihadista szervezet vagy a tálibok követhették el a mészárlást. A tartományban szakadárok is működnek, de ők nem a hazarákat, hanem a nem helyi munkásokat szokták támadni. Beludzsisztánban számos terrorcselekményt követtek el az elmúlt hónapokban: a szélsőségesek célpontjai között egy luxusszálló, egy katonai konvoj, a síita kisebbség tagjai és ellenőrzőpontok is szerepeltek.